STOTT PILATES® mestertanár és GYROTONIC® személyi oktató
A Pilates Plus Stúdió tulajdonosa, nemzetközi Stott Pilates mestertanár.
Táncművészként számos nemzetközi társulatnál dolgozott. A pilates módszerrel több, mint tíz évvel ezelőtt, balett karrierje során ismerkedett meg. E technika segítette a szerepekre való felkészülésben és a komolyabb sérülések elkerülésében. A Stott Pilates® egyik legmagasabban képzett európai mestertanára.
Egyéni és csoportos órákat, valamint oktatóképző tanfolyamokat egyaránt tart. Több, mint 200 Stott Pilates oktatót képzett már ki.
2007 óta GYROTONIC® személyi oktató.
STOTT PILATES® személyi oktató
A pilates oktatás mellett táncot tanít felnőtteknek és gyerekeknek, 10 éve versenytáncol, a Táncművészeti Főiskola modern társas tánc pedagógus szakán végzett. A pilatessel saját gerinc sérülésének kezelése kapcsán került kapcsolatba. Akkor döntötte el, hogy a sikeres felépüléshez segítséget nyújtó mozgásmódszert elsajátítja és tanítani fogja. A Stott Pilates kurzusok elvégzése után a PilatesPlus Stúdió személyi oktatója.
STOTT PILATES® és GYROTONIC® személyi oktató
A pilates-szel vendégként találkozott először, amikor megoldást keresett az irodai munka okozta problémáira. Jótékony hatásait saját magán megtapasztalva úgy döntött, hogy korábbi munkáját feladva minden energiáját a módszer megismerésének és tanításának szenteli: 2007 óta diplomás Stott Pilates® oktatóként dolgozik, emellett GYROTONIC® órákat is tart, valamint cranio-sacralis terápiával foglalkozik.
STOTT PILATES® személyi oktató
Diplomáját 2005-ben szerezte a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Ekkor találkozott először a Pilates technikával. Az Argentin Tangó Táncszínház táncosa volt, 9 éve tanít modern táncot, a Pilates Plus Stúdióban személyi órákat tart.
STOTT PILATES® személyi oktató
1996-ban szerzett balettművészi diplomát a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Ezt követően a párizsi, toulouse-i és monte-carloi Opera tagja volt, ekkor ismerkedett meg a Pilates módszerrel. Jelenleg a Magyar Állami Operaház táncművésze és a PilatesPlus Stúdió személyi oktatója.
STOTT PILATES® személyi oktató
Számomra a Stott Pilates® tökéletessége, személyre szabott programja lehetővé teszi az egyensúly megtalálását önmagunkkal és a körülöttünk lévő rohanó világgal.
A test-lelki harmóniát és a pozitív gondolkodást nyújtja számomra a pilates, és ezt szeretném egyéni óráimon tovább adni vendégeimnek.
Mindemellett pedig a több, mint ezer, részleteiben kidolgozott gyakorlat lehetővé teszi, hogy hatékony és biztonságos, egyéni igényeknek megfelelő óratervet állíthassak össze.Magyar-történelem szakos tanárként diplomáztam, de a mozgás már gyermekkoromban is szerves része volt az életemnek. A balett, úszás, kosárlabda, illetve a tenisz váltották egymást, majd vendégként ismerkedtem meg a Stott Pilates® módszerével, melynek mozdulatai koncentrációt és precizitást igényelnek, és amelyben igazán megtaláltam önmagam. Ezt az élményt szeretném másokkal, vendégeimmel is megosztani.
STOTT PILATES® személyi oktató
Eredeti végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, de a sport mindig is az életem része volt. Miután a szép mozgás mindig vonzott, így az RSG, a jazz-balett és a hip-hop után a versenytáncnál kötöttem ki, amelyet 5 éven keresztül versenyszerűen műveltem.
Majd a tánccipőt felváltottam edzőcipőre és a hobbiból hivatás lett. Az aerobic szakmában kezdtem el dolgozni, a főiskolai tanulmányaim mellett folyamatosan számos képzésen vettem részt a step, a spinning, a kick-box és a wellness és personal tréneri területeken. Több mint 10 éve, 2000-től van szerencsém az emberekkel foglalkozni, és tartom az óráimat a fitness termekben. A minőségi munkát mindig is előbbre tartottam a mennyiségnél, így ennek szellemében próbálom vendégeimet tudatos és preventív testmozgás elsajátítására rávezetni.
A STOTT® Pilatest 2007-től oktatom és azóta is a „rabja” vagyok, mert esszenciájában tartalmazza mindazt a harmóniát, tudatos mozgáskultúrát, pontosságot, a mérhetetlen változatosságot és a minőség iránti igényt, amelyet jómagam is törekszem átadni saját vendégeim részére.
STOTT PILATES® személyi oktató, gyógymasszőr
1999-en végeztem mint gyógymasszőr. A saját illetve a betegeimen tapasztalt mozgásszervi problémák miatt kerestem egy preventív és terápiás kezelést.
A pilates-szel 2008-ban találkoztam vendégként és rögtön tudtam, hogy ez az amivel a hozzám járókon és magamon segíthetek. 2009-ben kezdtem el a Stott képzéseket Mélykuti Krisztiánnál, aki mind szakmailag,mind emberileg nagy hatással volt rám.
Foglalkozom Kinesio Tape terápiával, trigger pont masszázzsal, talpmasszázzsal, prána nadival is.
Megismerkedésemet a jógával egy belső érzés inditotta el: el kezdett érdekelni az anyagi gondolkodáson túli mélyebb megismerés.
Korábban marketingkommunikációval foglalkoztam: dolgoztam multinacionális vállaltoknál, aztán saját céget alapítottam. Már korábban is foglalkoztam a helyes táplálkozással és a természetes életmóddal.
A jóga testgyakorlatait fizikai testem felfrissítésére használtam, azonban később, az ászanák rendszeres gyakorlása során éreztem, hogy a jóga ezen kívül lelki felfrissülést és egyensúlyt is ad. Ekkor kezdtem elmélyülni a jóga különböző módszereiben és filozófiájában. A jóga lassan az életem részévé vált, folyamatosan törekszem ennek mélyebb, tökéletesebb elsajátítására. Nekem a jóga mutatta meg, hogyan kerülhetek harmóniába önmagammal és a külvilággal. Segítségével olyan világot teremtettem meg, ahol igazán én lehetek. Ez a világ mindenkiben ott van, csak meg kell tapasztalnunk.
Szeretném minél több emberrel megismertetni mindazt, amit tanultam, és tapasztaltam, segíteni abban, hogy más is megtapasztalja saját világát, és elinduljon a saját Önvaló útján.
STOTT PILATES® személyi oktató

2004-ben szerzett balettművészi diplomát a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Jelenleg a Magyar Állami Operaház táncművésze. Karrierje során több féle mozgás módszerrel is megismerkedett, de mind közül a pilates ragadta meg a leginkább az érdeklődését. Mint balettművész nagy segítséget jelent számára a pilates, mely megkönnyíti a munkáját, segíti az előrejutásban és megelőzi a sérülésekben.
A módszer átadásának öröme késztette rá, hogy komolyan foglalkozzon a pilatesz módszerrel.
Jelenleg a PilatesPlus Stúdió személyi oktatója.
A Pilates Plus Stúdió operatív vezetője
Operatív és marketing ügyekben, vagy ha bármi kérdése van, forduljon Andráshoz 06 30 568-6363; info@pilatesplus.hu
® 2007-2008 Pro Reformer Kft. | A Pilates Plus márkanév és logó a Magyar Szabadalmi Hivatal által jegyzett jogvédelem alatt áll. | TM / ® Trademark or registered trademark of Merrithew Corporation, used under license. GYROTONIC® is a registered trademark of Gyrotonic Sales Corp and is used with their permission. | Login